A svéd gyufa (2004)

Csehov bűnügyi történetének rádióváltozata

Szakonyi Károly ismertetője:

„Csehov akármit írt, minden művén átsüt az ember-szeretet, a megértő bölcsesség. Így van ez annak a bűnügyi történetnek az esetében is, amely a 19. századi detektív históriák paródiája, s amit a mester tiszteletének jegyében örömmel dolgoztam hangjátékká. Mark Ivanovics Kljauzov földbirtokos rejtélyes módon eltűnik, és erősen gyanítható, hogy gyilkosság áldozata lett. A birtokra kiszáll a csendbiztos, és megállapítja a bűnesetet. A nyomozás azonban mindegyre zsákutcába jut, noha számos gyanúsítottat hallgatnak ki, és feltételezett tettesek között, kik javarészt a birtok alkalmazottjai, az áldozat nővére is szóba kerül. Csubikov vizsgálóbíró, nagy gyakorlattal rendelkező öregúr vezeti a nyomozást, mellette lábatlankodik a segédje, Gyukovszkij bírósági jegyző, törekvő fiatalember, aki a helyszíni szemlén egy szál, üszkös fejű svéd gyufára bukkan Kljauzov hálószobájában. Tudvalevő, hogy ez a fajta gyújtó nem hány annyi szikrát, mint a régimódi kénes, de csak a jobb módúak használják, mert drágább. Szokatlan előfordulása miatt köti az ebet a karóhoz az ifjú akarnok, hogy csakis ez a gyufaszál vezethet a gyilkos leleplezéséhez, s bár rettenetesen bosszantja feljebbvalóját okoskodásával, végül mégis neki lesz igaza. Valóban a svéd gyufa a nyomravezető. De milyen nyomra?! Olyanra, amilyenre senki – még maga a csendbiztos – sem gondolhatott. S miért éppen a csendbiztos sem? Mert a szálak végül az ő otthonáig gombolyodnak, noha erről csak önök tudhatnak majd, kedves rádióhallgatók!”

Szereplők:

Mark Ivanovics Kljauzov, birtokos – Bezerédi Zoltán
Pszekov, a jószágigazgatója – Fesztbaum Béla
Rendőrkapitány – Huszár László
Nyikolyaj Jermolajics Csubikov, a vizsgálóbíró – Blaskó Péter
Gyukovszkij, bírósági jegyző – Gyuriska János
Tyutyujev, orvos – Helyey László
Nyikolaj Tyetyehov, a komornyik – Elek Ferenc
Marja Ivanova, Kljauzov nővére – Pogány Judit
Olga Petrovna – Szavai Viktória
Danyilka, pásztor – ifj. Jászai László
Jefrem, kertész – Szacsvay László
Sztyepan, közrendőr – Spindler Béla

Wessely László fordítása alapján rádióra alkalmazta: Szakonyi Károly
A felvételt Liszkai Károly készítette
Zenei szerkesztő: Gabauer Mária
A rendező munkatársa: Kálmán János
Dramaturg: Sződy Szilárd
Rendező: Saár Tamás (2004 - sztereó)

0:51:51 - 118 MB

MP3 - 48kHz - 320kbps

Meghallgatás / letöltés

Mini hanglejátszók – stabil sablon
0:00 / 0:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése