A huszonötödik századra az ember benépesíti a Holdat. Kettőszáz kupolavárosoban kolóniák élnek teljes életet. A gyermekek iskolákba járnak, a felnőttek kórházban, központi konyhán, kertészetben, víz- és levegőgyárban dolgoznak, vagy szállodát, könyvtárat, uszodát, mozit üzemeltetnek. A kormányzó és hivatala pedig az egész Hold-államot irányítja. Ide érkezik tanulni a Földről Berci a magyar származású fiú. Régi bartájánál Pierre-nél lakik és a szomszéd kislánnyal Ritával is hamarosan jóban lesz. Azonnal kis csapat kovácsolódik belőlük, amikor kiderül, hogy az Antonio Sao-Felipe nevű mérnök, aki Bercivel együtt érkezett a Holdra, nem tisztességes ember, és a gyerekek nyomozni kezdenek utána. A szimatolást szó szerint is segíti Berci nem mindennapi pulikutyája Csibész, de semmire sem mennének a címszerepelő, a százéves, nyugalmazott űrhajóskapitány és hibernológus orvos Viktor Szíriusz segítsége nélkül. Sao-Felipe mérnökről hamarosan kiderül, hogy sokkal veszélyesebb, mint azt gondolták. Olyan indulatok lakoznak a szívében, amelyek a Hold kormányzójának elpusztításra késztetik. Három tinédzser és egy öregember száll szembe egy őrületbe hajló lángelme akaratával.
Szereplők:
Szirius – Csákányi László Pierre Renard – Harkányi Endre Rita Steff – Örkényi Éva Berci – Petrik József Antonio Sao-Felippe alias Perez Castuero – Nagy Attila Csibész – Dóka Emánuel Adam Renard – Kéry Gyula Kovács professzor – Ruttkai Ottó Roberto Namora – Uri István Forgalmi tiszt – Balázs Péter Filmhíradó bemondó – Bán György Reptéri alkalmazott – Horkai János Knox kormányzó – Képessy József Conchita Ibanez – Moór Marianna Pinton – László Marcika
Közreműködtek:
Hajnóczy Lívia Kőmíves Erzsi Lengyel Erzsi Lóránd Hanna Sugár László Verdes Tamás
A rendező munkatársa: Lendvai Istvánné A hangfelvételt Krausz Éva és Erdész Anna készítette Zenei szerkesztő: Erőss Ágota Szaklektor: Szüle Dénes Szerkesztő: Bujtás Amália Írta és rendezte: László Endre (1977 - monó)
1. rész – Két és fél vendég érkezik a Földről 2. rész – Hová lehet elbújni a Holdon? 3. rész – Megszökik egy graviplán 4. rész – A barlangpalota titka 5. rész – A kutya orrát meg kell nyomni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése