Móra Ferenc regényének rádióváltozata
Történik az 1920-as években "Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan."
Szereposztás:
Ferenc - Sinkovits Imre
Etel - Tolnay Klári
Mátyás - Bihari József
Szüle - Völcsey Rózsi
Marika - Kéri Julika
Péterke - Kéri Tamás
Szpiritutó - Horváth Jenő
A látó asszony - Pártos Erzsi
Pap - Sugár László
Igazgató - Básti Lajos
Közreműködik a Földényi-kórus
Rádióra alkalmazta: Bozó László
Rendezte: Solymosi Ottó (1961 - monó)
1:00:35 - 138 MBTörténik az 1920-as években "Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan."
Szereposztás:
Ferenc - Sinkovits Imre
Etel - Tolnay Klári
Mátyás - Bihari József
Szüle - Völcsey Rózsi
Marika - Kéri Julika
Péterke - Kéri Tamás
Szpiritutó - Horváth Jenő
A látó asszony - Pártos Erzsi
Pap - Sugár László
Igazgató - Básti Lajos
Közreműködik a Földényi-kórus
Rádióra alkalmazta: Bozó László
Rendezte: Solymosi Ottó (1961 - monó)
MP3 - 48kHz - 320kbps
0:00 / 0:00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése