László Endre rádiójáték sorozata
(1. sorozat)
A huszonötödik századra az ember benépesíti a Holdat. Kettőszáz kupolavárosoban kolóniák élnek teljes életet. A gyermekek iskolákba járnak, a felnőttek kórházban, központi konyhán, kertészetben, víz- és levegőgyárban dolgoznak, vagy szállodát, könyvtárat, uszodát, mozit üzemeltetnek. A kormányzó és hivatala pedig az egész Hold-államot irányítja. Ide érkezik tanulni a Földről Berci a magyar származású fiú. Régi bartájánál Pierre-nél lakik és a szomszéd kislánnyal Ritával is hamarosan jóban lesz. Azonnal kis csapat kovácsolódik belőlük, amikor kiderül, hogy az Antonio Sao-Felipe nevű mérnök, aki Bercivel együtt érkezett a Holdra, nem tisztességes ember, és a gyerekek nyomozni kezdenek utána. A szimatolást szó szerint is segíti Berci nem mindennapi pulikutyája Csibész, de semmire sem mennének a címszerepelő, a százéves, nyugalmazott űrhajóskapitány és hibernológus orvos Viktor Szíriusz segítsége nélkül. Sao-Felipe mérnökről hamarosan kiderül, hogy sokkal veszélyesebb, mint azt gondolták. Olyan indulatok lakoznak a szívében, amelyek a Hold kormányzójának elpusztításra késztetik. Három tinédzser és egy öregember száll szembe egy őrületbe hajló lángelme akaratával.
Szereplők:
Szirius – Csákányi László
Pierre Renard – Harkányi Endre
Rita Steff – Örkényi Éva
Berci – Petrik József
Antonio Sao-Felippe alias Perez Castuero – Nagy Attila
Csibész – Dóka Emánuel
Adam Renard – Kéry Gyula
Kovács professzor – Ruttkai Ottó
Roberto Namora – Uri István
Forgalmi tiszt – Balázs Péter
Filmhíradó bemondó – Bán György
Reptéri alkalmazott – Horkai János
Knox kormányzó – Képessy József
Conchita Ibanez – Moór Marianna
Pinton – László Marcika
Közreműködtek:
Hajnóczy Lívia
Kőmíves Erzsi
Lengyel Erzsi
Lóránd Hanna
Sugár László
Verdes Tamás
A rendező munkatársa: Lendvai Istvánné
A hangfelvételt Krausz Éva és Erdész Anna készítette
Zenei szerkesztő: Erőss Ágota
Szaklektor: Szüle Dénes
Szerkesztő: Bujtás Amália
Írta és rendezte: László Endre (1977 - monó)
1. rész – Két és fél vendég érkezik a Földről
2. rész – Hová lehet elbújni a Holdon?
3. rész – Megszökik egy graviplán
4. rész – A barlangpalota titka
5. rész – A kutya orrát meg kell nyomni
Össz.: 3:02:56 - 209 MB
mp3 - 44,1kHz - 160kbps
( A teljes tartalom telefonon a "Számítógépes webhely" beállítással látható )
Rádiójátékok listája ( Excel & HTML )
Könyvek - epub (több mint 2600)
Szíriusz kapitány színrelép
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése